Bejegyzések

Ciki sztorik, valós történetek

Esett már meg veled is hasonló?
Nagyon szégyelled?
Könnyíts magadon, írd meg nekem:

Ígérem, nem mondom el senkinek ;)






















.

Szóló

2012.12.31. 11:42 _atpijkamo

   Egy pénteki napon áthívtam a barátnőmet hozzánk, hogy aludjon nálunk négy estét. Kezdetben nagyon jól éreztük magunkat, de aztán történt valami, amit azóta sem bírok elfelejteni. Már szombat volt, készülődnünk kellett suliba. Másnap elmentünk, és akkor értesítettek minket, hogy karácsonyi gálára készülődünk, mert délután négykor fellépünk az énekkarral. Kiderült hogy pont azokhoz a műsorszámokhoz kaptam szólót. Hát nem gyakoroltam semmit, sajna. És mikor kezdődött, és engem szólítottak, hogy én következem a szólómmal, hát, akkor voltam pácban. Kiálltam a színpadra, és elkezdtem izgulni. A zene elindult, de én csak mormoltam magamban a szövegemet, amit egyénként egyáltalán nem tudtam. Istenem! Az egész csoport rajtam röhögött, hogy már vagy öt perce ott állok, és egy szót nem tudtam az egészből. Hát aztán az énektanárom átvette, és elénekelte. Azóta is minden szólómnál felmerül bennem, hogy vajon lesz-e még egy.ilyen esetem?

––

   Másik olvasónk esete: Egyszer az történt, hogy mivel jó a hangom, elvitt a tanárom egy énekversenyre. Hát persze minden jó volt, aztán jötta galiba. A számomat mondták, és kihívtak. Nagy erőteljes levegőt vettem, és énekelni akartam. Ó, hát elfelejtettem mit éneklek. Persze rögtön leszaladtam, és ha ez nem elég, az eggyik undok csaj, akit nagyon beképzelt, kirakta a lábát, persze én elestem. Na, azóta már nem megyek énekversenyre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deciki.blog.hu/api/trackback/id/tr614986044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása