A nyolcvanas évek elején történt az estet, meleg nap nyári délutánján, egy dunántúli kisváros poros autóbuszpályaudvarán, ami mellett vasúti állomás is volt.
   A beérkezett buszon, miután leszálltak az utasok, talált a pilóta egy kopott, fehér botot. Na, a kisördög előjött belőle, bevitte a tartózkodóba, ahol az ott pihenő kollégák kollektív poénja lett a "lelet". Emberünk miután kiökörködte magát a pihenőben, társaival egyetemben hatalmas ugratásra hangolódott, kollektíve.
   Az indulásra várakozó busz tárt ajtókkal várta a vonat érkezését, a felszálló utasok fáradtan rogytak az ülésekre. Eljött az indulási idő. Hősünkre adtak egy sötét napszemüveget, a botot a kezébe vette, azzal jobbra-balra csapkodott, két ember a buszhoz kísérte. A jelenséget több utas megrökönyödve konstatálta. Felsegítették a lépcsőn, látványosan beültették a volán mögé, a botot mellé tették, beindították a motort, majd jó hangosan közölték vele, hogy:
   – Így, egyenesen tessék menni, majd tízig számolás után balra kell tekerni a kormányt!
   Ezután, mint aki jól végezte dolgát, leszálltak, az utasok rémülten néztek körbe, és a busz elindult...
   Lett hatalmas ordítozás, sikoltozás, az utasok döbbenve ébredtek rémületükből.
Ordítva követelték, hogy azonnal álljon meg. Ami pár méter után meg is történt.
   No, lett a vezetőnek fegyelmi, kirúgás azonnali hatállyal, a közreműködők sem úszták meg szárazon, repkedtek az írásbelik, jegyzőkönyv kíséretében. Nagy bocsánatkérés volt, hogy elkerülte a feljelentés a céget és a buszvezetőt.