Bejegyzések

Ciki sztorik, valós történetek

Esett már meg veled is hasonló?
Nagyon szégyelled?
Könnyíts magadon, írd meg nekem:

Ígérem, nem mondom el senkinek ;)






















.

Turbulens évzáró

2013.07.08. 10:14 atpijkamo

   Évzáró volt. Mikor mentünk befelé az osztályba, ő ment előttem. Engem hátulról meglöktek, és úgy estem el, hogy pont úgy látszott, mintha megcsókolnám. Erre a fiú és és én is vörösek lettünk. Az osztályban megkaptuk a biziket, és hazafelé tartottam. Egyedül ott jött szemben egy virággal a kezében. Én úgy gondoltam, hogy biztos a barátnőjének vette, meg minden. Erre kiabálja a nevemet, akkor tiszta ideg voltam. Én megálltam, és hátranéztem. Láttam, hogy rohan felém. Én izgultam, meg minden, erre megfogja a kezemet, és azt mondja SZERETLEK! És MEGCSÓKOL! Én persze örültem meg minden, csak azt nem értettem, hogy a barátnőjével mi van. Megkérdeztem, és azt mondta, szakítottak. Örültem, de valakinek összetörtem a szívét. Az osztályunkból az egyik fiú is helyes volt, és ő is járni akart velem. És odajött a másik fiú is. Én meg csak ott álltam piros fejjel. A végén nem tudtam dönteni  De a másik fiúval, az osztálytársammal szemben lakom, és vele összejöttem, és hát nagyon szeretem még most is. A másik fiú is helyes, de ő nem annyira. Volt már csók, sőt még...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://deciki.blog.hu/api/trackback/id/tr195395648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.