Épp igyekeztem lefele a lépcsőn. A könyvtárban volt dolgom, és a szünet rövid volt. Véletlenül nekimentem az osztálytársamnak, aki mellesleg az egyik "hú de menő" fiú.
– Bocs! – mondom neki.
Ebben a pillanatban megbotlottam, és a lépcső felétől elestem, rá a lépcsőre, de olyan abszurd módon, hogy bordától lefelé még a lépcsőn, de onnan tovább már a földön voltam. Szóval kiterültem mint egy gyalogbéka. És hát hatalmasat szólt! Még az informatika teremtől – ami jó messze van a lépcsőtől – is hallották. A fiú persze végignézte.
– Jól vagy? Hol fáj? – kérdezte.
Tekintettel arra, hogy legalább 4 lépcsőfok belém állt, csak annyit tudtam kipréselni magamból, hogy mindenhol. Akkorra már többen is a segítségemre siettek, elhúztak a lépcsőfordulóból. Néhányan már röhögtek is. Erre a fiú:
– Ne röhögjétek már ki! – közben már az ő hangja is remegett a visszatartott nevetéstől.
Szép kis tömeg gyűlt körém, még végül sikerült leküzdenem magam a másik lépcsőn. A fiúból aztán kitört a nevetés, aztán belőlem is, végül konkrétan mindenkiből. A suliban nagy téma lett az esésem, és a fiú azóta, ha megkérdezem valamiről, mindig azt mondja: – Hasalj le a lépcsőn!
A dolog iróniája, hogy a könyvtár zárva volt.
Gyalogbéka
2014.01.26. 08:40 atpijkamo
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://deciki.blog.hu/api/trackback/id/tr785774363
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.