Mentőorvosként dologztam, egyszer egy motoros balesethez hívtak ki. Jaj, azokat nagyon nem szeretem!
Megérkeztünk szirénázva a baleset színhelyére. Egy motor feküdt az út szélén, folyt belőle minden, ezer darabja szerteszét. Az autó jó húsz méterre, annak az eleje volt összetörve, a sofőr lazán cigarettázott. Kollégáim megnézték, semmi baja, csak a homloka vérzett kicsit.
A motoros a motorja mellett ült a járdaszélen, fájdalmas képpel a bokáját fogdosta. Ahogy a maradványokat néztem, nagyor kellett repülnie.
- Miért járkál törött bokával? Miért nem maradt ahova esett?
- Jaj, kedves doktornő, akkor nem talált volna meg, a második utcából hoztak vissza.
...
Katonai bakancs (surranó) volt a lábán, az mentette meg a lábfejét, így csak a csontjai törtek, de azok rendesen. Ollóval vagdostam szét a bakancsot, hogy valahogy ki tudjam szabadítani a lábát. A lehető legnagyobb vigyázattal csináltam, mégis erősen sziszegett szegény.
- Ne haragudjon! Ennél óvatosabban már nem tudom csinálni.
- Nem a lábam fáj, hanem a kezem.
Ahogy ott ült a járda szélén, hátratámaszkodott a kezével, és a körülöttünk álló kiváncsiskodók ráléptek az ujjaira...
Éva