Bejegyzések

Ciki sztorik, valós történetek

Esett már meg veled is hasonló?
Nagyon szégyelled?
Könnyíts magadon, írd meg nekem:

Ígérem, nem mondom el senkinek ;)






















.

A törülközőm

2014.01.21. 15:12 atpijkamo

   Egy átlagos szombat este áthívtam a barátomat hozzánk a hetedikre. A szüleim elmentek kettesben egy étterembe, a városba, és egyedül maradtam a 10 éves kisöcsémmel. Míg a barátom meg nem érkezik, még olyan fél hét körül gyorsan lezuhanyoztam. Mikor szállok ki egy szál törülközővel a kádból, hallom, hogy csenget valaki. Azt hittem, máris itt a párom, de meglepetésemre a lenti szomszéd úr volt az. Csak arról szeretett volna érdeklődni, hogy majd mikor lesz a közgyűlés, de erről inkább a szüleimet szerette volna megkérdezni. A kérdésére azt mondtam, hogy nem tudom, meg hogy majd reggel tessék visszajönni, meg ilyesmik. Egyszer csak a kis gonoszka kisöcsém odasettenkedett a hátam mögé, és váratlanul lerántotta rólam a törülközőt. Ijedtemben egy akkorát sikoltottam, hogy az egész ház belerengett, és talán látott is valamit a szomszéd a fedetlen testemből. De ami még tetézte a már amúgy is roppant ciki dolgot, hogy pont megjelent a lépcsőn felsétálva a barátom. Hát, hogy ennél cikibb eset még soha senkivel nem történt azt le merem fogadni.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://deciki.blog.hu/api/trackback/id/tr425772918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FAQlyás Menyét 2014.01.21. 19:44:40

Ez elég nagy hülyeség, pontosabban nem is lenne "húdeciki" egy normális világban.
Mert először is a törölköző arra való, hogy beletörölküzzünk, nem hogy magunkra csavarjuk, másodszor pedig semmi furcsaság nem lenne abban - így nem is kellene sikoltozni - ha leveszi valakiről az öccse. persze értem én, hogy szokatlan a gimnofóbok számára, de ez épp olyan nevetséges, mintha csak símaszban mernék kimenni a fürdőszobából, és sikoltoznék, ha a szomszéd meglátná a csupasz arcomat, símaszk nélkül.
Egy beteg gondolkodású társadalom lenyomata, ahol a meztelenséget mindenképp össze akarják kötni a szex-szel. Sokan sajnos így vannak nevelve.
Legtöbbször tudat alatt adják át a hülyeséget, amikor látja valaki, hogy az anyja ruha nélkül van és magára kapkodja azt, ha bejön valaki, akkor ez tudat alatt is beépül. Így hagyományozódik az irracionális viselkedés, de átgondolt cselekvéssel meg lehet ezt az ördögi kört szakítani.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.21. 22:11:37

@FAQlyás Menyét: Társadalmi norma, hogy eltakarjuk a nemi szerveinket. Vannak akik erre jobban, mások kevésbé érzékenyek - nyilván egy szűzlány jobban, mint egy sokat látott ötvenes úr. Nincs ezzel baj.

Utcán nem flangálunk fürdőruhában, templomba nem megyünk be kalappal, és igen, vannak társadalmak, ahol a nők még az arcukat sem teszik közszemlére.

Szexről egy szó sem volt, azt te költötted bele.
süti beállítások módosítása