Megérik a pénzüket a dokik. Amikor héthónapos terhes voltam, epehólyag-ultrahangnál dokinéni megkérdezte: ha már a hasamon matat, megnézheti-e a babát?
Azt nézegettük egy darabig. Jópofa volt.
Nem akartam előre tudni a baba nemét. De aztán valahogy a 16. héten az orvos mégis lelőtte a poént.
Pedig olyan édes meglepetés lenne! Legutóbbi gyerekemnél folyton okádtam, mint állat, mondták, tuti lányom lesz. Aztán az ultrahangnál a doki felkiáltott: úgy nézem fiú lesz, ott lobognak a heréi. Nabaz+, doktor úr, magának is mindjárt lobogni fognak az ablakon kifelé... Direkt megbeszéltük, hogy nem akarjuk tudni. Mert jó poén, amúgy is édesmindegy, milyen lesz a bébi. ... Csak fiú legyen.
A nyolcadik hónapban már eléggé elegem volt. Mentem a dokihoz.
– Hogy van, kismama?
– Köszönöm, szakasztott, mint az Alien c. filmben...
Nem nevetett. Gondolta, na ezt se érintette meg az anyaság.
Manyi
__
Mi se akartuk tudni előre. Ehhez szülni kell, hogy megértsd. Amikor végre kicsusszan a baba, blutty, és a doki rádnéz, hogy anyuka, kislány/fiú! Na az a maszterkárdos, megfizethetetlen érzés. És van 7-8 hónapod gondolkodni, találgatni. Jobb, mint a lottó, esküszöm. (Mondjuk vagy 6 hetes terhes, mire rájössz. És akkor már csak 8 hónap maradt. Mielőtt valaki azt hinné, nem tudok számolni.)
De hát nálunk pár hete pont ez volt. Nem epe, más miatt ultrahangoztak, hanem hasba szúrtak egy bazi nagy tűvel, de kimondták, hogy gondolkozhatunk újabb lánynéven... Kösssz!
A papírra aztán ráírták, hogy a terhes kérésére nem közlik, hogy XX vagy XY.
Neet
__
Nem tudom, megfizethetetlen érzés-e. Harminc éve én örültem eléggé magának a gyereknek is. Jobb lett volna talán, ha tudjuk előre a nemüket, fele gondolkodást a neveken megspórolhattuk volna.
Atpij