Bejegyzések

Ciki sztorik, valós történetek

Esett már meg veled is hasonló?
Nagyon szégyelled?
Könnyíts magadon, írd meg nekem:

Ígérem, nem mondom el senkinek ;)






















.

A rendőr nem felejt

2013.05.31. 23:53 atpijkamo*

   1980-ban történt velem. Szakközépbe jártam Szegeden, és szakmai gyakorlatra jártunk át Makóra. Hajnalban kellet indulni, hogy időben átérjünk. A sulitól indultunk a pályaudvarra, de még nem volt tuja jegyünk, olyan korán még nem volt nyitva semmi, így kénytelenek voltunk potyázni. Két megálló után egy ellenőrnő szállt fel. Bukta, leszállítás. Hárman összedobtunk 200 forintnyi büntit.
   Az elkövetkező években többször láttam az ellenőrnőt a villamoson. Jegyem mindig volt. Eltelt 23 év...
   Közlekedési rendőrként éppen baleset helyszínelő oktatásra mentünk, amikor mellettünk lefékezett egy troli, leszállt az ismerős ellenőrnő egy fiatal párral. Kérte, igazoltassuk őket a bünti miatt. Na, én kollégákat félreállítva kezembe vettem az intézkedést. Elkértem a két fiatal iratait, majd elkezdtem kitölteni az ellenőrnőtől kapott nyomtatványt. Az ellenőr kezeit dörzsölve, mosolyogva konstatálta a nagy fogást. Közben kollégáim a vállam fölött lesekedtek és kuncogtak, mert ők látták amit az ellenőr nem, az igazoltatott fiatalember adataihoz ezt írtam: Petőfi Sándor, született 1948-ban Segesváron, a lány pedig Szendrei Júlia... Az intézkedés végeztével az ellenőr csak összecsapta a papírjait, majd felugrott az éppen befutó trolira. Szegény megszeppent fiatalokat pedig megnyugtattam, hogy az általa felírt adatok alapján biztos nem kapnak büntit. A kollégák ekkor már hangosan nevettek, főleg amikor elmeséltem, hogy miért tettem.

Charles

Szólj hozzá!

Guszta üdítő

2013.05.26. 20:05 atpijkamo*

   Egyik délután történt, hogy a barátnőimmel sétáltam haza. Elindultunk, mindegyikünknél dobozos üdítő volt, aminek nem mellesleg hányás színe van. Ez senkit sem zavart, mert végül is nem volt rossz. Nem mentünk messze, amikor a legkedvesebb barátnőm mondott egy vicces sztorit. A nevetéstől összecsuklott a térdem és le kellett hajolnom, na de pont akkor ittam egy kortyot. A nevetéstől nem tudtam lenyelni és szép lassan kifolyt a számon. Pont, mintha hánytam volna. Amint fölálltam, körbenéztem. A hátam mögött állt a töritanár, plusz az a fiú, aki már régóta teszik.
  - Én igazából nem is hánytam, csak nagyon nevetnem kellett... és... izé... kijött belőlem - hebegtem.
   Majd látva, hogy szegény srác mennyire megrémül, fogtam magam és elrohantam.
   Azóta rám sem néz. Plusz a tanárok is kioktatnak az alkoholfogyasztásról.

Szólj hozzá!

Írd meg a saját történetedet!

2013.05.26. 20:01 atpijkamo*


Szólj hozzá!

Spárga

2013.05.24. 11:07 atpijkamo*

   Előre vetem, hogy ismert vagyok a suliban arról hogy nagyon hajlékony vagyok.
   Még nyár végén volt egy tábor a sulikezdés előtt két héttel. Na igen... ennek a tábornak a végén volt egy úgymond "nyár búcsúztató buli" diszkó meg minden... Nagyon készültünk rá, a legszebb ruháinkat akartuk felvenni, a tanár csinált nekünk egy szolíd sminket, és a hajunkat is besütötte. De még mindezek előtt elküldött minket fürdeni a csajokkal, mi meg össze-vissza locsoltuk egymást, mindent összevizesztünk. A többiek pucérok voltak, de én rajtam volt bugyi, és lehoztam a tiszta és koszos bugyiaimat is, hogy ne kelljen már felmenni. (Mert a táskáink külön voltak ilyen szekrényekben, nehogy ellopják, nekem meg az összes bugyim egy zacsiban volt.) Na igen, hogy vizeztünk és hát az összes bugyim elázott, egyet sem tudtam felvenni, de már siettünk... Elkészüntünk, a bulin miniszoknyában voltam, mert a három barimnak is ugyanolyan van, és megbeszéltük, hogy ugyanabban leszünk, nem akartam nekik csalódást okozni. Fel is vettem a szoknyát, semmi bugyival alatta, és táncoltunk. Utána elkezdtek kérlelni, hogy spárgázzak. Hát le is mentem, de a miniszoknyám felcúszott, és mindenki látta a puncim...

Szólj hozzá!

Fingós

2013.05.24. 09:19 atpijkamo*

   Haveromnak szokásává vált, hogy nem foglalkozik azzal, hogy éppen hol van, ő szellent, mikor azt tennie kell.
   Éppen vele, és még egy harmadik sráccal sétáltunk a városunk főutcáján, mikor összefutottunk egyik közös lány ismerőssünkel. Megálltunk beszélgetni vele. Bő 10 perc eszmecsere után indulni készültünk tovább, mikor korábban említett módon haverom recsegtetett egy hatalmasat. Meg is figyeltük, hogy nem próbálta álcázni mit tett. Ekkor döbbent rá, hogy ő nem szokott így viselkedni lányok társaságában, így le is sápadt.
   Mi természetesen megszoktuk, és nem is azon nevettünk, hogy mit tett, hanem azon, hogy mögötte éppen járókelők haladtak el. Szegények nem mertek levegőt sem venni, míg haverom mellett kellett elmenniük.
   Majdnem rosszul lettünk a nevetéstől, de ő nem mert nevetni.

Szólj hozzá!

Nagyon romantikus volt!

2013.05.22. 09:38 atpijkamo*

   Nemrég egy fiú rendezett egy nagy bulit a házukban, mert szülinapja volt. Hát ez a fiú nagyon helyes is, meg gazdag is, de az nem számít, csak az, hogy nagyon bele vagyok zúgva. Egy csomó mindenkit meghívott, engem is. Természetesen ott volt a magát legszebbnek képzelő lány, Bia is aki, mindig engem cikiz, de a bulin aztán nagyon csesztetett, mert olyan csini fehér ruhám volt, hogy nagyon. De viszont csak fekete melltartóm van, ezért nem vettem alá semmit. Na igen, buliztunk, táncoltunk meg minden, utána ettünk sütit, nagyon finom volt. Aztán megfogtam a kezembe a kólát, hogy majd igyak, és akkor jött a Bia, és ott voltak a barátnői is, és hát megint elkezdték, hogy én így meg úgy gondolom, azért mert mindenki engem nézett a ruhám miatt, hogy mindenki azt mondja, hogy milyen csini vagyok. Aztán elmentek, de a Bia meglökte a vállamat, és a kóla ráborult a fehér ruhámra, olyan volt, mintha lehánytam volna magam. Befutottam a mosdóba, hogy lemossam, de a csapból csak hideg víz jött. Odamentem a zuhanyzóhoz, és le akartam mosni, de aztán olyan nagyon jött belőle a víz, hogy mindenem vizes lett. Levettem a ruhámat, és ott álltam egy szál bugyiban, a radiátorra téve mindenem. Erre pont bejött a fiú, és megkérdezte, hogy mit csinálok, és magyarázkodtam, hát... Aztán a fiú megfogta a kezem, elállt a szavam, és megcsókolt. Nagyon romantikus volt! Bár pucér voltam, de hát istenem, abban a percben el is felejtettem.
   Azóta is járok a fiúval, bár az az "azóta" még csak 2 hét.

Szólj hozzá!

Felvételi

2013.05.20. 10:15 atpijkamo*

   Ugyebár nemrég volt a felvételi, tegnap az eredményhírdetés. Ugye először matek, magyar írásbeli, majd angol szóbeli. Nekem eredetileg úgy volt, hogy nem engednek át, mert éretlen vagyok hozzá, esélytelen, hogy egy olyan szar tanulót felvegyenek, mint én – 6 db 4-es többi 5-ös. Azt hogy jó tanulü, a legjobb haveromra mondják mindig. Neki eggyel több 5-öse van, csak azt tegyük hozzá, hogy neki 2-3 tantárgyból 4,5-ről adták meg félévkor egy feleléssel az 5-öst. Persze én, a szar tanuló jobb felvételit írtam, meg két barátomnál is jobb voltam 4-edikben – csak akkor még nem tudtunk egymásról, ötödikben vonták össze a jobb tanulókat. Én pedig 1-2 tantárgyból 4,5-re NEM felelhettem az ötösért. Viszont ez csak azért kelett neki, hogy a gimibe jobbnak vegyék, meg át is nézte a feladatokat előre. Csak megjegyzem, hogy az én felvételim úgy lett majdnem a legjobb, hogy mivel én előző nap tudtam meg hogy mégis megyek, bele se olvastam a feladatokba, nem készültem fel. Csak úgy megírtam. Alapból nem voltam fent a listán, melyik terembe kell mennem. Bementem az egyikbe. Onnan kiküldtek, azt mondták, hogy menjek másikba. Anyám mondta melyikbe menjek. Onnan kiküldtek, hogy nem vagyok a listán. Vissza kellett mennem, hogy mégis utólag megyek, bemehetek abba a terembe. Képzeljétek milyen ciki volt!
   Nemrég kirakták az eredményt. Persze, hogy nem találtuk a nevemet. Anyámnak mondta az igazgató előtte, hogy ott tannít, ezért később menjünk. Megint rohadt ciki volt, hogy csak én nem voltam a elbeszélgetésen. Másik gyereknek szintén ott tanít, de ő elmehetett. Gondoltam, ez is csak abból adódik, hogy utolsó pillanatban jelentkeztünk. Hazaérek, mondom anyámnak mi volt, hogy nem találtuk. Erre ő: – Jaj, dehogynem 8. vagy, "napsütés" jeligével. Hát vazzeg! Mindenkinek kódneve volt, beceneve vagy valami. De nekem a fogyatékos anyám a tudtom nélkül kinéz az ablakon, és mondja, hogy: – Jaj, milyen szép napsütés van, legyen a kódneved "napsütés"! – Azt mondja, ez nem számmít sehol. Áááá, nem csak a gimi honlapján van kirakva, mindenki röhög rajta, ki az a hülye aki ilyet ad meg. Ki volt a tanárnak osztva hogy felolvassa, a gimibe is ki van ragasztva a falra egyik asztalon is ottvan. Hiába változtatják meg a neten, a papír mindenkinek meglesz. Holnap megpróbálom viccesen elmondani az osztálytársaimnak, hogy mi van, de úgyis kiröhögnek majd. Az új osztálytársaim is meg fogják jegyezni, a tanárok is megjegyzik, és lenéznek mint egy pisis hülyét. Mindenki magának válszt, csak helyettem dönt mindenbem a fogyatékos anyám. Miért nem lehet tigris, kisautó, brumm-brumm, ha már helyettem dönt ilyen ügyekben. Mondhatom, rohadt ciki. Az egyetlen jó hír: a felvételizők közt, 8. helyet értem el, aki a szülei szerint hülye és tele van hármassal. Még sincs valahogy egy tantárgyból félévkor egy hármasom se, csak négyes-ötös, Kovi, akinek a buzi jeligéje "NAPSÜTÉS". Hát gondoltam, hogy eljön a nap, amikor velem is történik valami ciki. Hát mondhatom. megvolt. Égő, ciki napom volt ma, és lesz holnap is, köszönhetően a fogyatékos anyámnak.

Kovi voltam.

Szólj hozzá!

Írd meg a saját történetedet!

2013.05.20. 10:08 atpijkamo*


Szólj hozzá!

Érdekes este

2013.05.17. 16:17 atpijkamo*

   Szóval, egyik este gondoltuk, kirúgunk a hámból, és bezúdultunk a kisboltba bort venni. Megtaláltuk a legolcsóbb üveges bort. Sose hittem volna, de létezik olyan bor ami megromlik. Savanyú volt és elkezdett menni tőle a hasam. Hát elmentünk koncertre, kifizettem a jegyet, de az első lépések után azonnal a vécében kötöttem ki. Ott másfél óráig nyomtam a fajanszot teljesen részegen. Aztán állítólag vettem egy sört, amiről emlékeim sincsenek, de ezek után vissza kellett menni a vécére. Elfoglalták az egyetlen budit, szóval maradt a hívogató piszoár. Állítólag letoltam a gatyám és belegubbasztottam. Majd később szólt egy nagy darab fickó, hogy másszak onnan ki, vagy kihajít. Elrohantam. Ezután kint az utcán végeztem a nagy dolgom, meg hánytam felváltva. Ezt egy ismerősöm mondta, hogy végignézte. Ezek után nyilván hazamentem, de már csak az rémlik, hogy felébredtem az ágyamban. Érdekes este volt.
   Azóta nem iszom semmit.

Szólj hozzá!

Ennyi az én történetem

2013.05.13. 08:42 atpijkamo*

   Tavaly történt, hogy megjött a havim, és nem volt nálam semmi. Ez a dolog a suliban történt. Volt egy fiú, aki nagyon tetszett, és egy osztállyal felettem járt. Mindenkinek ki kellett menni az udvarra, és a tömegben ő is ott volt. Nekünk kötelező a rövid gatya, és hát ez cikis volt, mert pont ott a tömegben jött meg. És hát pont aki tetszik nekem, ő szólt, hogy folyik a vér végig lábamon. Nagyon szarul éreztem magam, de olyan jó fej volt, hogy odajött velem a tanárhoz, és segített nekem. Senkinek nem mondta el – tök jó volt, hogy csak mi láttuk. Mikor vége volt az egésznek, és végeztem az átöltözéssel, megvárt, oda jön hozzám, és leülünk a padra... Ahogy hajoltam le, a mellem kilátszott... Vele mentem haza, mert ő is arra lakik. És a házunk elött azt mondta:
   – Már régóta tetszel, döntsd el holnapra, hogy jársz-e velem!
   Én természetesen igent mondtam.
   Megcsókolt, és hát ennyi az én történetem...

Szólj hozzá!

Szerelem első látásra (2)

2013.05.11. 11:28 atpijkamo*

   Egyszer a barátnőim elhívtak sétálni. A buszmegállóhoz mentünk, mert egy fiút vártak, aki az egyik baratnőmhöz jött le. Amikor a fiú megérkezett, lerázta a barátnőimet, és mondta nekem, hogy találjak ki valami kifogást, hogy kettesben tudjunk lenni. Hát így is történt, ketten voltunk, és a pasi és én első látásra egymásba szerettünk.
   Egy ideig nagyon jó volt minden. Aztán mikor a két barátnőm megtudta, hogy én járok azzal a pasival, bosszúból elkezdtek rólam a faluban elég durva dolgokat terjeszteni. Már az orvosi rendelőben, a templomban, a boltban, mindenhol ez volt a téma.
   Anyukám elment boltba, és elmondták neki, hogy állítólag én lefeküdtem a pasimmal az egyik barátnöméknél. De persze ez nem volt igaz, mert első nap, mikor megismerkedtünk, akkor csak összejöttünk, és csókolózáson kívül semmi nem volt. Szóval anyukám hazajött a boltból, és megkérdezte, hogy hány éves a pasid? 28? Meg se tudtam szólalni, de valahogy mégis künyögtem, hogy igen, annyi. És elkezdtek veszekedni velem a szüleim, hogy hogy gondoltam ezt, mikor 12 év van közöttünk, meg hogy úgyis csak az ágyba kellek majd neki...
   De aztán pár hét eltelt, addigra meg már tök jól elvoltak, mert elfogadták, hogy a nagy korkülönbség nem számít, mert akik szeretik egymást, örökre együtt maradnak.
   És már fél éve együtt vagyunk, és mi soha nem fogjuk elhagyni egymást. És örökké együtt maradunk.

1 komment

Csúszda

2013.05.09. 09:11 atpijkamo*

   Egyszer a barátommal elmentünk egy aquaparkba ahol az első dolgunk máris az volt, hogy kipróbáljuk a legkeményebb és legbuktatósabb csúszdát.
   A barátom már lent volt és rám várt, én pedig éppen akkor voltam túl a legnagyobb huplin, ami a végén volt. Amikor leértem, nem láttam semmit, mert a csúszda tényleg nagyon durva volt, és tele ment a szemem és az orrom. Egyszercsak hallom, hogy a barátom azt kiabálja:
   – Vigyázz!
   Nem értettem, hogy miért mondja, ezért amikor végre kitisztult a szemem, azonnal körülnéztem. A fele strand ott állt a medence szélén és engem néztek. Akkor vettem csak észre, hogy a felsőrészem oldalra elcsúszott, és pont a hátam közepén áll. Teljesen kint volt mindenem.

Szólj hozzá!

Írd meg a saját történetedet!

2013.05.09. 09:08 atpijkamo*


Szólj hozzá!

Iskolatej

2013.05.07. 23:18 atpijkamo*

   Az iskolánkban minden nap a harmadik órában osztanak ki tejet.
   Egyszer az egészet ráöntöttem az ajtóra. Ez még nem lett volna baj, de bejött a matektanár, és megkérdezte, hogy:
   – Gyerekek, a hangosbemondóból miért folyik a tej?
   Én közben hátul lapítottam, és csak annyit tudtam mondani, hogy:
   – Nem ízlett a tej.
   Ezért aznap egy osztályfőnöki figyelmeztetéssel mentem haza.
   De még a mai napig is történnek velem ilyenek.

Szólj hozzá!

Kanos uszkár

2013.03.26. 10:23 _atpijkamo

   Ismerősöméknek volt egy idióta uszkárjuk, az állandóan a lábamat próbálta megdugni. Először csak néztem, hogy mit akar, aztán egy határozott rúgással elpenderítettem, mondván:
   – Most ne! Fáj a fejem.
   Ezen akkora röhögés tört ki, hogy elfelejtettek tiltakozni a felrúgott kutya miatt is.
   Bár a kutyussal nem jöttünk össze, de a lányuk tetszett, olyan csöcsös kis barna volt.

C.

4 komment

Kakis eset

2013.03.22. 11:35 _atpijkamo

   Szóval, egyik este gondoltunk kirúgunk a hámból, és bezúdultunk a kisboltba bort venni. Megtaláltuk a legolcsóbb üveges bort. Sose hittem volna, de létezik olyan, hogy a bor megromlik. Savanyú volt, és ment tőle a hasam. Hát elmentünk koncertre, kifizettem a jegyet és az első lépések után azonnal a vécében kötöttem ki. Ott másfél óráig végeztem a nagy dolgomat teljesen részegen. Aztán állítólag vettem egy sört, amiről emlékeim  sincsenek, de ezek után vissza kellett menni a vécére. Elfoglalták az egyetlen budit, szóval maradt a hívogató piszoár. Állítólag letoltam a gatyám és belegubbasztottam. Majd később szólt egy nagy darab fickó, hogy szedjem ki vagy kihajít. Kiszedtem a piszoár tablettát, áthajítottam egy másik vécébe - azt hittem az a termékem volt, de nem - és elrohantam. Ezután kint az utcán még végeztem a nagy dolgom és le is hánytam azt. Ezt egy ismerősöm végig nézte. Ezek után hazamentem állítólag, de csak az rémlik, hogy felébredtem az ágyamban. Érdekes este
volt. Ezek után soha többé nem ittam semmit.

R.

Szólj hozzá!

Berni pásztor

2013.03.09. 10:59 _atpijkamo

   Nekem van két berni pásztorom. Egy fiú meg egy lány. A fiú Fürge a lány pedig Debi. Egyszer elszöktek, én meg gyorsan utánuk mentem biciklivel. Tekertem fel a dombon, és az egyik kanyarban megláttam egy bernit. Gondoltam, végre megtaláltam. Leszálltam a bicikliről, és rohantam a kutya felé, ordibálva, hogy: – Fürge, gyere FÜRGEEE!
   Már ott állt előttem a kutya, mikor mellém lépett egy lány egy fekete pulival, és megdöbbent arccal közölte, hogy ha a két bernit keresem, akkor a főút felé mentek, de ő itt Balu. – Háát kösziii! – mondtam, majd elég érdekes fejet vágva távoztam. Mentem amerre a csaj mondta, és meg is találtam őket. Gondoltam, mégse a főúton vigyem haza a kutyákat, ezért hátramentem az erdő mellé. Megyek szépen, egyszer csak jön velem szembe a csaj a bernivel és a pulival. Egyik kutyán se volt póráz, mert hát erdő mellett a földúton minek is. Na hát a négy kutya kb. 180-al rohant be a szántóföldre, és kezdték egymást kergetni. Kb. 20 percet álltunk ott, mire a csaj annyit mondott: – Látom, megvannak. – Na, nekem itt végem volt. Valahogy szétválasztottuk őket, és hazasétáltam. Otthon az egész családom jót röhögött rajtam.

Szólj hozzá!

Írd meg a saját történetedet!

2013.03.09. 10:52 atpijkamo*


Szólj hozzá!

Vendégek

2013.03.08. 12:46 _atpijkamo

   Anya mondta, hogy menjek el, csináljam a házit. Bementem a szobámba és számítógépezni kesztem. (Persze, hogy nem akartam tanulni.) Anya két óra múlva jött:
   – Kész van? – kérdezte.
   – Minek, majd később – mondtam flegmán.
   – Dehát kicsim, vendégek jönnek.
   – Hoooogy? – égtem kínomban.
   "Ding dong" – már csak ez kellett! Egy helyes, velem egyidős fiú és a családja jöttek. Leültünk enni, anya elmesélte hogy az "kicsi" lánya nem is tudta hogy jöttök! Úristen! A fiú nagyon bejött! Ezért felmentem öltözni, mert mackó naci és felső volt rajtam. Ötöltöztem: top és miniszoknya, barna harisnya, és kis topánka. Véletlen ki folyt a konyhában az üdítő és anya éppen felmosta, én meg futottam és elcsúsztam! A fenébe! Elfelejtettem bugyit felvenni és még a top is lecsúszott! A fiú családja már kin voltak csak a fiú volt még bent. Mindent látott. Anya persze nem.
   Két hét múlva újra jöttek, és ebéd után kérdezte hol a mosdó. Anya mondta, vezessem el. Amikor kinyitotta az ajtót, berántott engem is, és ott megcsókolt.
   Pontosan 10 éve járunk, már 25 éves vagyok és van egy 3 éves lányunk, Kitti a neve.

1 komment

Locsolkodás

2013.03.07. 11:38 _atpijkamo

   Még hetedikes lehettem általános suliban. Egyik nap azzal szórakoztunk, hogy egymást lelocsoltuk vízzel, mivel aznap elég meleg volt, így hát gondoltuk, lehűtjük egymást valahogy. Nam, de nem is ez a lényeg. Az egyik fiú elég rendesen lefröcskölt, és kiszaladt az osztályból. Én készenlétben álltam az ajtónál, hogy amikor bejön, jól lefröcskölhessem. Miközben várakoztam, valaki hátulról meglökött, én meg hát, elordítottam hogy: – Kapd be a f*szom! – ekkor nyílt az ajtó, a várva várt pillanat... De sajnos nem az osztálytársam, hanem az osztályfőnök jött be, és jól pofán fröcsköltem, szerencsétlen köpni nyelni nem tudott.
   Aznap egy igazgatóival mentem haza, gondolhatjátok.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása