Ciki sztorik - valós történetek

   Már év vége fele volt, ezért kimentünk ofőin. Éjszaka esett az eső, ezért aznap minden vizes volt. Nagyon kedves ofőnk van, ezért megengette a lányoknak, hogy az osztályban maradhassunk. Az órának az utolsó 5 percében kitaláltuk azt, hogy mindenki tegyen egy cetlit annak a fiúnak a tolltartója alá aki, tetszik neki. Megtettük. Utána tesink volt, lementünk az öltözőbe, és miközben öltöztünk, átbeszéltük az egészet, hogy vajon mit szólnak, meg ilyenek. Azt vettük észre, hogy az egyik fiú hallgatózik. Szerencsére csak két másik fiú tudta meg tőle, de ezt akkor még nem tudtam. Tesi után én lettem kész leghamarabb, mondtam a lányoknak, hogy én elveszem a cetlit, mielőtt megtalálja. Azért akartam elvenni, mert azt hittem, hogy az a fiú, aki hallgatózott, elmondta neki is. Oké, felmegyek, felemelem a tolltartót, a papír sehol! Úristen, megtalálta! Ezzel a fiúval nagyon sokat voltunk együtt, meg minden. Később megkérdezte én tettem-e oda. Megszeppenve mondtam, hogy igen, én. Megkérdezte, hogy akarok-e vele járni? Persze, hogy igent mondtam!

   Egyszer régen, körülbelül 13 éves lehettem. Az osztályunkból nagyon tetszett egy fiú, és én is tetszettem neki, de ezt akkor még nem tudtam. Osztálykirándulás volt egy szép napon, jó idő volt, stb. Szabadfoglalkozás is volt az erdőben, és találtunk egy kuckót a barátnőmmel, meg azzal a sráccal aki tetszett. A barátnőm és a fiú bementek a kuckóba szétnézni, addig én meg kint vártam rájuk. Eltelt vagy 10 perc, és bementem én is a kuckóba, de őket nem találtam. Megfordultam, és akkor megijesztettek. De annyira megijesztettek, hogy... magyarul befostam. A szoknyám és a bugyim tiszta fosos lett, persze elkezdtek röhögni rajtam. Majd a fiú megkérdezte, hogy odaadja-e a nadrágját. Én persze mondtam, hogy igen, és hogy köszi. Ő onnantól alsónadrágban mászkált mindenhova, én pedig az ő nadrágjában meg a fosos szoknyámmal...

   Én és a barátnőm délben görgoriztunk. Úgy mentünk, hogy fogtuk egymás kezét. Akkor mind a ketten megbotlottunk, és bumm, bele az árokba. Azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, pedig de. A tesóm kijött biciklizni. Azt mondta, fogjam meg hátul a biciklit. Jó, én megfogtam, és ő húzott. Egyszer csak mind a két lábam beleakadt a biciklibe...
   Másnap a suliban ünneplés volt, és az egész lábam tiszta sebes volt.

   Elmentem a barátaimmal szórakozni. Három srác jött, és rajtam kívül még egy lány. Nagyon nagy buli volt, ittunk is rendesen, de azért senki nem volt igazán részeg. A bár mellett volt egy medence, ami számunkra nagyon imponáló volt. Belementünk, mindenki minket nézett, kik ezek a hülyék akik fehérneműben fürdenek? Mi nem zavartattuk magunkat, pezsgőztünk, énekeltünk, táncoltunk. A körülöttünk lévő tömeg egyre nagyobb lett, és főleg harmincas férfiakból állt. Amikor végeztünk, elkezdtük felöltözni. Én meg ott hajolgattam egy szál tangában, háttal a tömegnek. Amikor megtaláltam a szoknyám, megfordulok, és ki áll mögöttem? A TESITANÁROM, egy egészen jóképű fiatal srác. Ennél nagyobb égésben még nem volt részem.
   Ja, és egyházi suliba járok.

   Egy-két éve történt. A suliban voltunk a barátnőimmel és nagy szellemidézők voltunk, vagyis szerettük a szellemeket. Hát elmentünk a WC-be és elkezdtük mondani, hogy "szellem-szellem gyere elő, adj egy jelet, gyere elő". Én meg kimentem a WC-böl mert becsengettek de ők még maradtak, mert az csak a jelző csengő volt. Így gondoltam, megszívatom őket. Idézték, és pont ott tartottak, hogy adj egy jelet, és én elkezdtem dübörögni az ajtón. Úgy megijedtek, hogy... szóval nagyon durván. Pont akkor tetszett egy fiú, és persze emeletes a sulink, én elkezdtem felszaladni a lépcsőn, és pont ott volt aki tetszik. Elkezdett viccből utánam futni, hogy "júj, elkapnak", én meg ekkor lassítottam. Persze, hogy belelépett  a sarkamba. Én szépen bevertem a fejem a lépcsőbe, és közben ő rám esett, és olyan volt mintha a lépcsőn izélnénk. Nagyon égő volt.

   Tavaly történt velem földrajz órán. Mivel nagyon szeretjük a tanárnőt, sokszor szoktunk órán beszélgetni. Éppen a gyerekekről, babákról volt szó. Tíz unokatestvérem is van, így hát jelentkeztem, bár egy picit mindig megijedek, ha ennyi ember előtt kell beszélnem.
   – A kislányom... – kezdtem, és itt mindenkiből kitört a nevetés. Még a tanárnő is gratulált a lányomhoz, aki nem is létezik. Természetesen azt szerettem volna mondani, hogy a kislány, aki az unokatestvérem... csak hát egy picikét meg voltam ijedve. Még napokig piszkáltak a "lányommal", de szerencsére mára elfelejtődött a dolog.

   Júúújjj... velem az történt, hogy épp akkor volt a bérmálkozásom. Annyit tudni kell rólam, hogy irtó lámpalázas vagyok. És az egyik tanár a kezembe nyomott egy virágcsokrot, hogy én adjam oda az egyik papnak. Mondtam, hogy jóóó, meg minden... Elindultam, egész végig azon izgultam, hogy meg nem botoljak, mert magassarkú volt rajtam, életemben akkor másodszorszor. Nah, nagy sikeresen odaértem, tök büszke voltam magamra, meg minden. Oda mentem a pap eléé... éééés... júj, gondoltam, hogy most hogy a szarba adjam oda neki? Csak nyújtsam át, azt jónapot, vagy mi? Én meg mint a nyagyokos, odahajoltam hozzá, hogy majd egy puszival együtt adom át neki. Ez még semmi, mikor hajoltam oda hozzá, a pap húzódott el előlem. Irtóóó ciki volt!!! Vörös fejjel visszamentem a helyemre. Anyuék a bermálkozás után meg mondják, hogy mit csináltam a pappal, meg akartam csókolni? Én meg, hogy mi? Dehogy! Mondja, hogy pont úgy nézett ki, hogy le akarom smárolni a papot...  Naggyon ciki volt. Főleg, hogy az anyuék a legvégén álltak, és fel is lett kamerázva az egész.

   Ez technika órán történt. A tanárunk általában annyit mesél, hogy a következő óráról rendszeresen késünk. Hogy hogy nem, egy alkalommal az jött fel, hogy milyen nehéz a házasság. Tanárbá' kissé irunikusan beszélt.
   – Jaj gyerekek! Eszetekbe ne jusson megházasodni! Annyi a baj!
   – Mi például? – kérdezte az egyik osztálytársam. Én figyeltem a faliórát és láttam hogy fél perc a kicsöngőig.
   Ekközben Tanárbá'  beszélt, beszélt, beszélt...
   – ...Főleg az esküvői szoknya! Hát azt ne tudjátok meg milyen nehéz felvenni! És azzal a függönnyel!
   Én erre nagy vidáman:
   – Tanárbá', honnan tetszett azt tudni, hogy kell felvenni a szoknyát?
   Mindenkiből kitört a nevetés. Tanárbá' feje meg bevörösödött, mint a paradicsom. Így égette le saját magát! De büntetést nem kaptam.

   Az iskolával az Aqua parkba mentünk. A "szörnyes" csúszdán mentünk (abban, aminek van egy nagy tér a közepében, és úszógumival kell menni), de nem volt kedvün kivárni a gumit. Így hát csak úgy lecsúsztunk simán. Épp akkor amikor indultunk, észrevett minket a biztonsági őr, és lement a csúszda elé, hogy majd jól lecsesszen. Mi meg persze, amíg haza nem kellett meni, ott dekkoltunk annak a csúszdának a közepén. Elég ciki volt, mivel tök sok osztálytársunkkal találkoztunk, és még a végén egy másik bizti őr is észrevettte, hogy gumi nélkül csúsztunk, és kitiltott minket, de szerencsére kamu nevet adtunk meg. Holnap megint megyünk, nézzük meg, mi lessz...

   Egy barátnőmmel sétáltam békésen az utcán nyáron. Már kezdett sötétedni, de elég biztonságos környéken voltunk, így nem kapkodtuk a lábunkat. Hallom, hogy egy kocsi jön mögöttünk. Kimentünk teljesen az út szélére, hogy el tudjon menni, de nem ment. Követett minket. Na már itt beparáztam. Aztán egy férfi hang hallatszott ki a kocsiból:
   – Hé, lányok!
   Itt  már teljesen elvesztettem az önuralmam, megfogtam a barátnőm kezét, és elkezdtem vele rohanni. De az autó csak jött utánunk. A belemet majd kiköptem, annyira gyorsan futottunk. A lábaim már alig érintették a talajt. Sylvi, a barátnőm, egyre jobban lassult.
   – Fuss már, Te szerencsétlen! – ordítottam.
   Az autó továbbra is követett:
   – Sylvi, Lea! Álljatok már meg! – kiabálta a kocsiban ülő illető.
   Ismerős volt a hangja. Sylvi apukája volt.

   Két évvel ezelőtt rábeszéltem magam, hogy bevallom a szerelmemnek, hogy szeretem.
   Megyek felé, eltökélt vagyok, elszánt vagyok, minden egyes lépéssel egyre erősebb... és pofára estem. De nagyon durván! Szerencsére a lány lekísért az orvosiba, vérző állal. Várok a lánnyal és gondolkodom... ennél jobb pillanat nem lesz. Bevallom neki, megcsókolom.
   Azóta boldog kapcsolataban vagyunk.

   Matekon egy eléggé unszimpatikus osztálytársam mellé ültettek. De hát beletörődtem a sorsomba... Nem néztem rá soha, szóval nem ért semmiféle drasztikus látvány.
   Egyszer nyugodtan ültem a helyemen, és próbáltam megoldani egy egyenletet. Sajnos nem volt számológépem, így egy kicsit nehezebb volt. De láttam, hogy Balázsnak, a padtársamnak van. Szóval megkérdeztem, hogy kölcsönadja-e egy percre. És itt elkövettem egy nagy hibát: rá néztem. Éppen egy nagy, gennyes pattanást nyomott ki, majd miután sikeresen kipattant a fehérje, megette. Közben a másik kezével felém tolta a számológépet. Átfutott az agyamon, hogy a AZZAL a kezével megfogta a gépet... Így inkább fejben számoltam...

   Egyszer egy éjszakai balesetnél megvolt a motor is, a motoros is, csak a feje hiányzott. Nosza, keresés! Mentők, rendőrök, tűzoltók lámpafénynél, csatárláncban, végig az út mellett. Volt egy fiatal, kezdő rendőr, annak az eddigi látvány is elég sok(k) volt, ügyesen elszakadt a többiektől, és vagy 50 méterrel arréb, a szántóföldön alibizett. Egyszer csak felvette a - kicsit egyoldalú - szemkontaktust a motorossal...

   Tavaly történt velem. Tizedikes voltam. Elég messze lakom a sulitól, így metró fél óra, busz másfél, és még egy óra villamos. Hatszor kell átszállni összesen. Éppen szállok fel a metróra. Totál ki voltam. Fél hétre kellet beérnem a suliba, így már háromkor fel kellett kelnem. Tegnap este meg tízig tanultam. Állok a villamoson, gondoltam ha leülök, tuti elalszom. Száll föl egy pali, kávéspohár a kezében, jön felém. Megáll előttem, hogy mondjam meg neki, hányadik megálló a mittudommilyen utca. Mondom neki, ott a tábla, nézze meg! Kicsit ingerült voltam. Elmegy megnézi, jön vissza. Ahogy megy el mellettem, fékez a metró, a kávéspohara tartalma meg a fehér pulcsimon landol. Nincs időm kiosztani, le kell szálnom. Megyek a buszhoz, zuhog az eső. A busz késik 10 percet. Bőrig ázom. Na végre jön a busz. Jön előtte egy kocsi, de gyorsan hajt, lefröcsköl sárral. Felszállok a buszra. A buszról a villamosra. A villamos tele.
   Három óra hosszáig álltam egy kb. 10 centis helyen, vagy hatan megtapostak, egy pali oldalbavágott, és egy kiscsaj arcon vert a táskájával. Elegem lett. Elkezdtem ordítozni:
   - Aki mégegyszer hozzámér kinyírom! A k*rva életbe már! Milyen k*rva világ ez?! Mindenki befogja a pofáját, kussol és nem ér hozzám!!!
   Onnantól kezdve volt elég helyem.

   Korábban baleset helyszínelőként dolgoztam Csongrád megyében. Egyszer csak motoros balesethez riasztanak egy kis faluba. Kiérve alig találtuk meg a sérültet, aki semmi életjelet nem mutatott. Mondja is kollégám, na ennek annyi, amikor picit megmozdult. Jöttek a mentők, elvitték.
   Előzmények: motorosunk egy Simsonnal indult haza, de "kisodródott" egy kanyarban, magyarul súrolta az árokparti fákat-bokrokat, míg egy vastagabb ág meg nem fogta. Előtte egy kocsmában megivott fél liter pálinkát és 2 liter bort, de a kocsmáros szerint már akkor se volt szomjas, amikor odament. Költői kérdés: akkor mért szolgálták ki?
   Miután befejeztem a helyszínelést, irány Szeged, Új Klinika. Emberünk éppen akkor került asztalra a baleseti ambulancián, én meg kértem segítséget a vérvételhez. Közben a doki elkezdte helyrerakni a motoros szilánkosra tört lábszárát. Érzéstelenítés nélkül! Emberünk közben kezdett magához térni. Egy óra múlva lett "kihallgatható állapotban", akkor már a nevét is meg tudta mondani, de semmi egyebet. Utólag a véralkohol eredménye 3,85-4,05 ezrelék volt. A 4 feletti véralkohol szint egyeseknél már heveny alkoholmérgezést okoz, de van aki ezzel még motorozik.

Charles

   Mentőorvosként dologztam, egyszer egy motoros balesethez hívtak ki. Jaj, azokat nagyon nem szeretem!
   Megérkeztünk szirénázva a baleset színhelyére. Egy motor feküdt az út szélén, folyt belőle minden, ezer darabja szerteszét. Az autó jó húsz méterre, annak az eleje volt összetörve, a sofőr lazán cigarettázott. Kollégáim megnézték, semmi baja, csak a homloka vérzett kicsit.
   A motoros a motorja mellett ült a járdaszélen, fájdalmas képpel a bokáját fogdosta. Ahogy a maradványokat néztem, nagyor kellett repülnie.
   - Miért járkál törött bokával? Miért nem maradt ahova esett?
   - Jaj, kedves doktornő, akkor nem talált volna meg, a második utcából hoztak vissza.
...
   Katonai bakancs (surranó) volt a lábán, az mentette meg a lábfejét, így csak a csontjai törtek, de azok rendesen. Ollóval vagdostam szét a bakancsot, hogy valahogy ki tudjam szabadítani a lábát. A lehető legnagyobb vigyázattal csináltam, mégis erősen sziszegett szegény.
   - Ne haragudjon! Ennél óvatosabban már nem tudom csinálni.
   - Nem a lábam fáj, hanem a kezem.
   Ahogy ott ült a járda szélén, hátratámaszkodott a kezével, és a körülöttünk álló kiváncsiskodók ráléptek az ujjaira...

Éva